Már a múlt heti cikkünkben is beszámoltunk arról, micsoda éles kanyarokra képes a közalapítványi átalakítás során a kormányzati kommunikáció, amikor a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnökének esetét felidéztük: Bauer Istvánt tavaly december 21-én még arról tájékoztatta a közigazgatási államtitkár, hogy a Magyar Alkotóművészek Közalapítványnak csak néhány ingatlanát – a szigligeti kastélyt és az Akadémiai Nyomdát – venné vissza az állam, de a közalapítvány tovább működhet. Hat nap múlva azonban már a csaknem 10 milliárdos vagyonnal rendelkező közalapítványt – és további harmincnégyet – megszüntetésre ítélt egy, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat.

 

Na, de hol van ez az eset attól a mérföldes magyar abszurdtól, amikor a jelentékeny filmes alapítvány hetek óta bizonytalanságok közt vergődő ügyvezetője a Revizortól értesül arról, hova kell bemennie dolgozni a következő hónaptól (amúgy mi is csak a múlt pénteki Közlönyt olvastuk el), vagy amikor azt halljuk, hogy még magát az Országos Széchényi Könyvtárat is váratlanul érte annak a híre, milyen szervezeteket is telepítenek át hozzájuk különösebb egyeztetés nélkül. Az eszement rohanásban mégis akadnak pozitív momentumok: megmaradni látszik az ’56-os Intézet és a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány. És persze negatívak is: a Magyar Filmtörténeti Közalapítvány milliárdos támogatást osztott szét évek alatt a hazai filmesek közt, és egyelőre nem látni, ez a forrás hozzájuk honnan és hogyan jön vissza, netán teljesen kiapad-e.    

Feltehetően jelenlegi, az államtól 1994-ben tulajdonba kapott székhelyén, a Dohány utca 74-ben található második emeleti lakásban folytathatja működését az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány – tudta meg a Revizor az intézet főigazgatójától. A képet Rainer M. János azért mindjárt árnyalja: a Közalapítvány megszűnik, ezt követően pedig szervezetileg az Országos Széchényi Könyvtárhoz (OSZK) kerül az intézet és kivételes gyűjteményei. Ugyancsak megszűnik pénzügyi, pályázati önállósága, ami komoly veszteség. „Tervek szerint az OSZK alapító okiratát kiegészítik azokkal a közfeladatokkal, amelyek a közalapítvány alapító okiratában szerepeltek. Ugyanakkor munkánk folytatásáról jelenleg csak fenntartásokkal beszélhetünk, hiszen a korábbi kutatási, prezentációs, kiadvány-gondozási intenzitás aligha marad meg.” A decemberben elfogadott költségvetésben a 2010-re meghatározott 151 millió forint helyett az idei évre már csak 53 millió forintot szántak az ’56-os Intézetnek, ez az összeg – illetve ami még megmaradt belőle – most az OSZK költségvetésébe vándorol, ahogy a jelenleg 14 fős (egy évvel ezelőtt még 22-en voltak) személyi állomány is az állami intézmény kötelékébe kerül. „Ez közalkalmazotti fizetéseket jelent, ami alacsonyabb a korábbi magánalkalmazotti bérünknél” – értékelt a főigazgató.    

Rainer M. János

Ezzel együtt megváltozik az eddigi név is: az OSZK részeként a jövőben 1956-os Intézet – Oral History Archívumnak hívják majd a szervezetet. Ezt egyébként Rainerék ajánlották, az illetékes Nemzeti Erőforrás Minisztériuma pedig rábólintott a javaslatra. „A tavaly nyár óta tartó teljes bizonytalanság lezárásaképp talán megmarad a műhely, mindazonáltal az önállóság elvesztését érzelmileg és lelkileg is fel kell dolgoznunk” – tette hozzá Rainer.

A forráscsökkenés és az átalakítás bizonyosan azt jelenti, hogy a jövőben nem tartható az évi négy-öt saját kiadvány, de az online szolgáltatások is karcsúbbak lehetnek. Minimális célkitűzésként az alapvető feladatokat továbbra is ellátják: a számtalan tanulmányt, videó- és hanganyagot, valamint kordokumentumot tartalmazó honlap (rev.hu), a csaknem  hétezres kötetszámmal, valamint tekintélyes sajtógyűjteménnyel rendelkező, mindenki számára nyitott jelenkor-történeti szakkönyvtár, illetve az Oral History Archívum (OHA) gondozásában, fenntartásában aligha lesz változás. „Kutatás nyilván kevesebb lesz, de a jövő év még egyelőre bizonytalan, ki tudja, mit hoz. Idén az elfogadott munkaterv szerint egyéni kutatások folynak, most jelent meg a Kádárizmus-projekt újabb kötete, illetve lényegében készen áll Eörsi László új könyve, amely az ’56-os forradalom hetedik kerületi felkelőit mutatja be. A mi XX. századunk munkacímmel kidolgoztunk egy digitális tartalomfejlesztést, párhuzamos életinterjú-részletekkel, videókkal, fotókkal, hangokkal. Megvalósítása bizonytalan. Sajnos, arra sincsen egyelőre lehetőség, hogy számottevően bővítsük az OHA-t. Korábban elkezdtünk egy interjú-programot a hetvenes-nyolcvanas évek kritikai-ellenzéki mozgalmának résztvevőivel. Befejezéséhez, feldolgozásához és közreadásához jelenleg sem erőnk, sem anyagi keretünk nincsen.”        

Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs- és Kutatóintézete hivatalosan 1989. június 17-én, egy nappal Nagy Imre és mártírtársai temetése után alakult meg. A honlapon olvasható áttekintés szerint az „1956-os Intézetnek már megalakulásakor célkitűzése volt, hogy munkájában csak erkölcsileg és politikailag támadhatatlan, politikai elfogultságoktól mentes személyek vegyenek részt. Ugyanakkor már az induláskor nyilvánvaló volt, hogy a forradalom kutatását nem szűkíthetjük a forradalom tizenhárom napjára, ezért az október 23-ához vezető utat és a „kádári konszolidációt” egyaránt kutatási feladataink közé soroltuk, vagyis munkánk határait az 1945–1990 közötti korszakban jelöltük ki, amelynek centrumában az 1956-os forradalom áll.” Az intézet közalapítvánnyá válása még 1994-ben, a leköszönő Boross-kormány alatt kezdődött el, de csak 1995-ben emelkedett jogerőre. Nemzetközi visszhangot és (végül is eredménytelen) tiltakozást váltott ki, amikor az első Orbán-kormány 1998-ban a következő évre betervezett 73 milliós támogatásból 67 milliót elvont, és azt egy általa létrehozott kutatási projektbe csatornázta. Ezt követően több alapítvány, szervezet és magánszemély ajánlotta fel támogatását, többek között a Nyílt Társadalom Archívum, a Soros Alapítvány, Budapest főváros önkormányzata és az MTA, de besegített a VII. kerületi Önkormányzat is. Az elmúlt években az intézet gondozásában jelent meg több átfogó tanulmánykötet mellett Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián Elhallgatott múlt című, az 1956 és 1990 közti politikai rendőrség működését feltáró könyve vagy Rainer M. János munkája, a Jelentések hálójában, amely a rendszerváltás utáni, első szabadon választott kormány miniszterelnökéről, Antall Józsefről szóló – nem egyszer a vele bizalmi viszonyban lévő ismerős által készített – titkosszolgálati jelentéseket dolgozta fel. 

Az ’56-os Intézetet is komolyan érintő tavaly nyári zárolásokat követő bizonytalanságok után előbb a harmadára vágott költségvetési támogatás okozott kellemetlen perceket a munkatársaknak és a vezetőségnek, a kialakult izgalmakat pedig csak fokozta az a decemberi sajtóhír, miszerint az ’56-os Intézet a Terror Házát is működtető Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány keretei közé kerülne. Mindez azonban kacsának bizonyult: alig tíz nap múlva azonban már a közalapítvány megszűnését rendelte el a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat, melyet legközelebb egy márciusi megjelenésű követett az OSZK-ba kerülésről rendelkezve. Ez utóbbi döntés következményeiről, részleteiről még folynak a megbeszélések, de a nemzetközi hírű intézet jelen pillanatban, úgy tűnik, maradhat eredeti helyén.  

Gyűjteményestül beköltözik az Országos Széchényi Könyvtárba a 2000 óta a Magyar Nemzeti Filmarchívumhoz csatolt Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány (MFFA) – ez derül ki az április 15-i Magyar Közlönyből. A döntést jó szívvel üdvözli B. Müller Magda, az alapítvány ügyvezetője, aki úgy véli, az OSZK-ban jobban meg lesz becsülve a két évtizeden keresztül gyűjtött anyag, egyebek mellett azért, mert a kellő egyeztetések után a megfelelő méretű hely – eddig százhúsz négyzetméteren működtek Zuglóban, a Gyarmat utca 40. alatt – a könyvtár Fotó Osztályán már elő is van készítve. „Tárt karokkal várnak, jó helyen leszünk” – tette hozzá.  

B. Müller Magda

Az alapítvány gyűjteménye igencsak értékes: a Valahol Európában című Radványi-klasszikustól kezdve ezerszáz hazai játékfilm állófotóinak negatívját és digitális változatát, illetve kilencszázhúsz film szöveges adatait tartalmazza. „Egy kis füzettel kezdtük 1990-ben, amikor a MAFILM pincéjéből szedettem ki a gyűjtést, amit azóta saját erőből és szorgalomból folyamatosan bővítettünk, miközben évek óta párhuzamosan végeztük a digitalizálást is. Utóbbi gyűjtemény értéke ma mintegy 70 millió forintra tehető.” A gyűjtés elsősorban újságírók, kutatók, filmtörténészek, kiadványszerkesztők számára felbecsülhetetlen érték akkor, ha képre van szükségük, de számos kiállítás készült már ennek az anyagnak a felhasználásával. Emellett eddig tizenegy könyvet adtak ki, idén például egy Simó Sándor- és egy Sándor Pál életmű-kötetet, de az alapítvány a Duna TV-vel közösen rendezett középiskolások részére filmes vetélkedőt is. 

Az MFFA jelenleg három (egy fő- és két mellékállású) alkalmazottal működik, akik eddig a Nemzeti Filmarchívumhoz tartoztak, de mostantól feltehetően a könyvtár alkalmazottai lesznek. Ezt B. Müller Magda nem is bánja, hiszen megfogalmazása szerint eléggé megromlott a viszony az alapítvány és a Nemzeti Filmarchívum közt az elmúlt évek alatt. Az alapítvány eddig munkatársainak bérét kapta a filmarchívumtól, a zuglói ingatlan 500 ezer forintos bérleti díját a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) támogatásával tudták kiegyenlíteni – eddig az évig, hiszen idén már jelentős lecsökkentették az MMKA forrásait. A MFFA tartozása emiatt jelenleg is több millióra rúg. 

„Fogalmam sincs, miből dolgoznak a dokumentumfilmesek. Tudniillik szinte nincs miből filmet készíteniük” – foglalja össze tömören a helyzetet Maitz Gábor, annak a Magyar Történelmi Film Közalapítványnak a vezetője, amelyik 1993 óta támogatta a hazai dokumentumfilmeseket jellemzően kisebb összegekkel. „Ez pont arra volt elég sokszor, hogy elinduljanak, hogy elkezdhessék az előmunkálatokat, aztán az anyagot az NKA-s illetve a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával fejezték be. Utóbbinál ugye már szintén nem tudnak pályázni.”     

Jelenet a Rokonok című filmből

A Magyar Történelmi Film Közalapítvány (MTFA) tevékenysége – néhány évi archiválástól eltekintve – arról szólt, hogy a hol bővebben, hol szűkebben mért támogatást a hozzájuk pályázó dokumentum- és játékfilmesek közt szétossza. (Kapott innen támogatást például Koltai Lajos Sorstalanságja is.) Legutóbb 2008-ban tudtak támogatást nyújtani, ekkor összesen 92 milliót, ebből 78-at a dokumentum- és 13-at a játékfilmesek kaptak. Az aranykorszak az ’56-os forradalom 50. évfordulója volt, 2005-ben 554 milliót osztottak szét, 400-at játékfilmre (köztük volt Szabó István Rokonok című Móricz-adaptációja vagy Erdőss Pál Budakeszi srácok című alkotása is), de több, a forradalmat feldolgozó dokumentumfilm is sikeresen pályázott hozzájuk. „Ezt a korszakot elég tisztességesen feldolgoztuk” – vallja be Maitz. Hozzáteszi: „Most már a rendszerváltás időszakáról kellene forgatni. Most még élnek, és jól emlékeznek a legfontosabb tanúk. Ezeket a filmeket kellene megcsinálni, különben késő lesz.”   

A különösebb vagyonnal nem rendelkező közalapítvány egyébként már nem folytat munkát, ilyen értelemben jó ideje inaktív, munkatársai utoljára decemberben kaptak fizetést. Úgy tudjuk, most már csak egyetlen munkatárs, a pénzügyi referens tartja a frontot a zuglói Róna utcában található bérelt irodában. „Nem tudni, mi lesz. Valahova be kell tagozódni a határozat szerint, de én semmiféle tájékoztatást nem kaptam még erről” – mondja Maitz. Sokkal többet az ügygazda Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál sem tudtunk meg, ahol még a decemberi kormányhatározatra hivatkozva tájékoztattak. „A Magyar Történelmi Film Közalapítvány megszűnik, és a feladatainak további ellátása központi költségvetési szerv, illetve egyéb közfeladatot ellátó szervezet által történik. A további intézkedésekről még nem született döntés” – írták nekünk címzett levelükben.  

Két héttel a megszűnés előtt sokkal több a Magyar Kultúra Alapítvánnyal (MKA) kapcsolatban sem dőlt el. Annyi biztos, nonprofit gazdasági társasággá alakul a szervezet, és ez a társaság viszi tovább a Várban található MKA tevékenységét, minden egyéb a jövő zenéje. Az alapítvány munkatársai a folyamatosan zajló egyeztetésekre hivatkozva egyelőre nem akartak bővebben nyilatkozni az ügyről.   

Aminek lehetett, azért utánanéztünk: a Szentháromság tér 6. szám alatt található, 1904-ben eredetileg pénzügyminisztériumnak épült neogót stílusú patinás épületben székelő – és azt a Levéltárral közösen birtokló – alapítvány a közhasznúsági jelentés szerint jelentős bevételre tesz szert azzal, hogy kiadja az épület egyes termeit (ebből és más vállalkozási tevékenységből 2009-ben 230 millió bevételt könyveltek el), illetve azzal, hogy az első emeleten  családias hangulatú, kétcsillagos, tizenhat szobás szállodát működtetnek. 

A Magyar Kultúra Alapítvány székháza

Az alapítvány küldetéstudata tiszta, középpontjában a határon túli magyar és a hazai szellemi élet képviselői közötti kapcsolatok szervezése, a „kulturális örökség átadása”, valamint a hagyományok ápolása áll. Még 2009-ben összesen 187 magyar-magyar, külhoni magyarok részvételével szervezett rendezvényt tartottak az épületbe, a szállodában 393 térítésmentes szállóéjszakát adtak külhoniaknak. Saját értékelésük szerint az események közül kiemelkedik az amerikai, a kanadai valamint az ausztráliai magyarsággal kapcsolatos programok. „Minden hónap második csütörtökjén, immár tizenegy éve, az Alapítvány épületében tartja rendezvényeit Ausztrália Magyar Baráti Köre. A találkozón bemutatkoznak ausztráliai magyar előadóművészek, képzőművészek és hazalátogatók, valamint Ausztrália kulturális és természeti szépségei iránt érdeklődő hazaiak” – olvasható a honlapon (mka.hu).  

Ezenkívül folytattak nemzetstratégiai elemzéseket is, de erejükből futja a Budavári Mosolynapok, sőt a Budavári Mézeskalácsnapok szervezésére is. „Munkánk döntő része pénzben nem mérhető, például a lelki, kapcsolati segítség; ám ami átszámítható, az 200 millió forint fölött lenne, ha közel piaci árat kellene megfizetni a felsorolt és az alább vázolt rendezvényi szolgáltatások esetén.” Így aztán máris érthető, hogy 2009-ben a mindössze 7 millió forintos állami támogatás mellé oda kellett tenni a 230 milliós saját bevételt, hogy ezeket a kulturális és lelki értékekben egyaránt gazdag rendezvényeket méltóképp lebonyolíthassák.

 

Eddig a leltár – de vajon tényleg itt a vége? A megszüntetett szervezetek között bizonyosan volt olyan, amelynek az eltűnése nem fog nagyon meglátszani a magyar kultúra állapotán-helyzetén – és voltak olyanok is, amelyek fontosak és igen jól működtek (Magyar Könyv Alapítvány, ’56-os Intézet, Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány), nem is nagy támogatással. Szakmai indok nincs és nem is volt eltüntetésükre, ahogy arra sincs reális kilátás, hogy itt lenne a finis. Mármint az értékeltüntetés vége.