 A Közraktárak épületei jelenlegi állapotukban |
A KÉK Tálaló című vitasorozata azt tűzte ki célul, hogy időről időre kényes kérdéseket tesz fel az érintetteknek a Budapest kiemelt pontjain zajló építészeti projektek megvalósulásával – az esetek többségében sajnos inkább meghiúsulásával – kapcsolatban. Nemes cél, figyelembe véve, hogy az eddig terítékre került beruházások egyike sem sikertörténet: a Városháza-projekt (írásunk itt olvasható – a szerk.), az Erzsébet téri buszpályaudvarból kialakítandó Design Terminál, a Dísz téren romokban álló Honvéd Főparancsnokság, a hetedik kerületi zsidónegyed (beszámolónk itt olvasható – a szerk.) mind-mind a magyar bénázás dicső dokumentumai – és akkor még a puszta jóindulat beszél belőlünk, nem érintettük a háttérben meghúzódó érdekeket.
Ebben a sorozatban üdítő kivételt jelenthetne tehát az, ami végül is épül: a duna-parti közraktárak felújításával és bővítésével kialakítandó nagyszabású kulturális központ. Amit ráadásul holland sztárépítész tervezett, és ha a CET kiemeli végül busa fejét a raktárak barakkjai közül, szem-száj elámul, tódul a sok külföldi csodálni, a magyarok meg levegőt se kapnak. Ilyet még nem látott pesti szem, hacsak nem pillantott az Óperenciás tengeren túlra. Ezért is furcsa, hogy a beruházás – úgy tűnik – nem kapott kellő publicitást, talán még szakmai berkekben sem. Rögtönzött közvéleménykutatásom alapján kiderült, hogy még a tájékozott értelmiségiek sem tudják, mit kap ajándékba a város, érdemes tehát kicsit közelebbről megismerkedni azzal, mi is épül a Duna partján.
 Az épületegyüttes jelenlegi belső állapotai |
2003-ban az akkori főépítész, Schneller István Budapest fejlesztési koncepciójának irányát a belváros észak-déli kiterjesztésében, a Duna menti területek erőteljes bevonásában látta. Ennek a programnak az egyik erős pontja lehet az 1880-81-ben átadott és a második világháborúig használatban lévő, ám azóta folyamatosan pusztuló Közraktárak épületegyüttesének rehabilitációja. Az említett intézményben sokféle funkció működött, alternatív szórakozóhelytől (West Balkán) társadalmi munkában történő cukorkacsomagolásig, amelyben magam is részt vettem (Madách Gimnázium, 70-es évek vége). Nagy, hosszú, csúnya barakkra emlékszem, és hidegre, amit nehezen feledtetett a társadalmi hasznosság boldogító tudata.
A pesti Duna-parti Közraktárak rehabilitációja és hasznosítása egyébként az egyik legrégebbi történet, ami a szabaddemokrata városvezetés idejére esik. Akartak ide Nemzeti Színházat, készültek tanulmánytervek Rajk László építész irodájában (részben Geszti Péter, vagyis az Arc programjavaslataival), majd Derdák András, a Millenáris Park későbbi művészeti igazgatójának ötlete alapján kulturális funkcióval kívántak életet lehelni a raktárakba – az ipari épületek ez irányú hasznosítására szerte a világon számos jó példa akad. Végül a Bojár Iván András által koordinált 2010-es kulturális főváros programba is bekerült, és a főváros annak ellenére a projekt megvalósítása mellett döntött, hogy a címet nem nyerte el. A Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési-, valamint Kiemelt Fejlesztések Bizottsága 2007-ben közbeszerzési eljárást írt ki a Közraktárak megújítására. A bizottságok döntésének értelmében egy ismeretlen cég, a Porto Investment Kft. nyerte el az épületegyüttes 25 éves üzemeltetési és hasznosítási jogait.
 A Porto Investment Kft. projektnyertes átépítési terve |
Az épületek annyira leromlott állapotban vannak, hogy az önkormányzat saját forrásból nem tudta volna a felújítást finanszírozni, ezért döntöttek a ma amúgy is divatos PPP megvalósítás mellett. A kifejezetten erre a projektre létrehozott cég olyan nagyágyúkat előzött meg, mint a Westend-építő Trigránit vagy a Wallis. A döntésben két szempont motiválta a Fővárost: ez a cég adta a legelfogadhatóbb garanciát arra, hogy a vállalkozás számukra, azaz a köz számára nyereséges lesz, és nem utolsó sorban ők nyújtották be a legszínvonalasabb – bátran világszínvonalúnak nevezhető – építészeti tervet a területre. Fontos megjegyezni, hogy a tervezők koncepcionálisan az egész térség megújításában gondolkodtak – bár ezt a szigorú és sokszor értelmetlen szabályozás sok ponton akadályozta. Az épületek környezetét, elsősorban a Duna-partot is bekapcsolják a kulturális funkcióba, az építészeti kialakítás pedig kapcsolatot teremt a tőle északra húzódó park és az egyetemek között.
 A CET belsejének terve |
A Budapestre tervezett CET, azaz ‘Central European Time’ multifunkcionális építmény: kulturális központnak, üzleteknek és galériáknak éppúgy helyet ad, mint éttermeknek, s itt áll majd a komplexum nevét adó atomóra. Kiszabadulva a régi házak keretéből új formát ölt az épület: ez a rész adja a cethalra emlékeztető látványt. Földszintjén éttermeket, kávéházakat alakítanak ki, az első emeleten irodahelyiségek lesznek, a „cethal gyomrában”, az építész zsargon szerinti „blob”, második emeletén pedig 1200 férőhelyes rendezvényteret alakítanak ki, melyből az épület legmagasabb pontján kialakított tetőteraszra is ki lehet jutni. Az új és a régi épületek együttes alapterülete a tervek szerint megközelíti a 23 ezer négyzetmétert, a felszín alatt 250 parkolóhelyet alakítanak ki. A megújult épületegyüttes átadása legkésőbb 2010 nyarára várható. Az új építmény az alkotók szándéka szerint a megújuló XXI. századi Budapestet fogja jelképezni, s ezt a PR-ízű szlogent a közölt látványtervek valóban megelőlegezik.
 Az Oosterhuis-irodaház Amszterdamban (2007) |
A tervező Kas Oosterhuis irodájának, az ONL-nek nevében az ‘L’ betű egy Lénárd Ilona nevű magyar hölgyet rejt, akivel az építész évek óta együtt dolgozik. Közös projektjeinek meghatározó jellege a jelképszerűség, a tervezés alapjául a Non-Standard Architecture-nek nevezett építészeti elv szolgál: e tervezési metódus segítségével olyan épületet lehet létrehozni, melyeknek minden szerkezeti eleme különböző, azaz nincsenek tipizált elemei. A tervezés folyamatát és az egyes alkotórészeket gyártó gépsort speciális szoftver köti össze – a kétféle „üzem” egy időben, egymással szinkronban működik. Ezt a módszert az építész jó néhány projekt során tökéletesítette (ezek többek között a Neeltje Jans Zeeland-i ún. Water pavilion [1997] és az utrechti Cockpit Building [2006]), és a budapesti terv elkészítése során ismét továbbfejlesztette: bővebben ld. ONL).
Az ingatlan a Főváros tulajdonában marad, de 25 évre szóló üzemeltetési szerződést kötött a Porto Investment Kft.-vel, melynek lényege, hogy a bérleti szerződéseket a Kft. köti, de a bérleti díjak a fővárost illetik, s ezek egy részét szolgáltatási díjként évente kifizeti az üzemeltetőnek. A CET-Budapest még a tervezés fázisában nemzetközi elismerésben részesült, és megkapta az Autodesk Revit BIM Experience Award díjat, melyet az épületinformáció-modellezés innovatív felhasználásáért ítélnek oda évente. Szintén a tervezési szakaszban kapott beruházói díjat erre a projektre az építtető Porto Investment Hungary Kft. is.
 A vitafórum résztvevői: Miklósi Gábor, Márton Imre, Ikvai-Szabó Imre és Kovács Balázs (A képek forrása: kek.org.hu) |
Eddig a történet, amely hepiend tekintetében vetekszik akár a Hófehérkével is. Hogyan került mégis a főpolgármester-helyettes, és a Porto Kft. vezérigazgatója a KÉK által feltálalt cethal gyomrába? A kérdésre a vita nem tudott megnyugtató választ adni. A rámenős kérdező-ember vehemensen firtatta a szerződés részleteit, gyanakvását fejezte ki a fejlesztő cég ismeretlen, sőt nem létező múltja iránt, titkos összeesküvést szimatolt minden szögletben. Való igaz, a neves tervező távol tartotta magát az eseménytől, mert a kivitelezés kérdésében nézeteltérés támadt közte és a fejlesztő cég között – ennek részleteire nem derült fény, épp mivel ő nem volt jelen. Az izgalmas rész – egy ilyen extravagáns épület kivitelezése valóban nem gyerekjáték – tehát elmaradt. Jónás, Pinocchio és Geppetto vérmérséklete és habitusa szerint válaszolgatott, ki bő lére eresztve, kedélyesen, kincstári opzimiznussal (Ikvai-Szabó Imre), ki megnyerő szakszerűséggel, a negatívumokat sem elhallgatva (Kovács Balázs), ki értetlen és egyre növekvő sértettséggel (Márton Imre). Utóbbi tűnt az ügy fő vádlottjának, s végül nem állta meg, hogy szóvá ne tegye: mi a jó istennek alázzák már ennyire, miért nem annak örülünk, hogy készül valami? Tényleg, miért nem? A közönség is ezen a véleményen lehetett, mert a vita felénél nagyrészük eloldalgott.
A kis magyar paranoia érthető és sajnos sok esetben nem alaptalan, így azonban ez az est (sajnos) nem volt európai – szemben a valóban teljesen ismeretlen, minthogy eddig külföldön tevékenykedő fejlesztő reakciójával. Aki, mint azt jelezte is, továbbra sem óhajt Magyarországon élni, ki tudja miért. A cethal böffentett egyet és okádott valamit – az emésztés kényes feladatát azonban a hallgatóság ízlésére bízta.
Vö. Haba Péter: Hová lett a CET-ből Kas Oostehuis?
Szalai Anna: Különös részletek a Duna-parti bálna építéséről
Kas Oostenhuis válaszai CET-ügyben