Tíz éve van a pályán, első kötete 1999-ben látott napvilágot, s díjait, ösztöndíjait tekintve nem mondhatni, hogy a mellőzött vagy féltehetségnek nyilvánított szerzők közé tartozna. A jelen könyve, melyet gondosan és gazdag jelentéshálót formálva szerkesztett meg Péczely Dóra, válogatás az utóbbi hét év versterméséből. A cím és a borító illusztrációja – amely, ha a szem nem téved, autópályán elsuhanó gépkocsik éjszakában elnyújtott fényszóróit ábrázolja – modern nagyvárosi térben elhelyezett költészetet sugallna. Ám mennyire meglepődik az olvasó, amikor a könyvecskét lapozgatva itt is, ott is feldobog egy-egy ismerős-ismeretlen ritmus, felvillan néhány iskolás korból megmaradt képfoszlány.
Figyelmesebb, kutatóbb olvasásra sarkall a gyanú, visszatérésre a cím nélküli bevezető vershez, amelyben a füstös-gőzös autópálya-csomópont immár világok, terek és idők metszéspontjának metaforájaként lép elő, tartományában a szellemi és földrajzi értelemben vett kelet–nyugat, Bécs–Budapest relációval, időben pedig százados kulturális és irodalmi allúziókkal. A betongyűrűbe font betonszalag ki- és beteljesedése régi jóslatoknak, költői és hazafiúi félelmeknek, most, „a történelem végén” – mondja a bevezető versben a lírai én, akiről ettől kezdve nem lehet tudni, mely régi költő reinkarnációjaként ismétli önmagát az elkövetkezendő szövegekben.
A kötet első, a Sport címet viselő ciklusa ugyanis XVII-XIX. századi költészeti allúziókra épül. A Költő & hadvezér beszélője akárha Zrínyi Miklósnak reformkori módon (Kölcsey, Vörösmarty nyomán) megidéződő szelleme lenne, miközben a szöveg ritmusvilágában lüktető daktilusok Petőfi Szeptember végén című költeményének hangjait is felidézik.
A Sport című vers (2007) Berzsenyi Magyarokhoz (Romlásnak indult…) című ódájának alkaioszi strófáiban íródott, tiszta és erőteljes formában. Az intertextuális kapcsolat tartalmilag és motivikusan is létrejön a két szöveg között (virtus–sport), ám a focimeccsként megjelenített magyar történelem és Széchenyi, Wesselényi, Deák, Táncsics, Kossuth, Petőfi felvonultatása után éppen az irónia iránya nem fejthető fel: Berzsenyi ódáját, a történelmi események alakulását vagy a jelen vers világát-beszélőjét illeti-e.
A Megnőnek a fiúk című darab a szövegvilágon belül nem a múltat, hanem a jövőt idézi meg. Halvány asszociációval Vajda János Húsz év múlva című versének parafrázisa ismerhető fel benne: „Kigyúl fejüknél a nyomvályús Tejút […] Ami az égen úgyis fölfehérlik”. A vers gondolatvilága azonban nem a háttérszöveghez, hanem az előző versekhez igazodik. A férfias cselekvés terének, hasznának, értelmének hiányát sugallja. Szorosan kapcsolódik így a Költő & hadvezér című vers beszélőjének panaszához: „Fényévekre nagyobb ideáktól, / Hol csak a Múzsa unott motozása”. Az egymásba játszott tartalom visszamenőleg világítja meg a nyitó versnek a történelem végéről szóló motívumát is, mely után a „Pesten végleg meghúzom magam” sor nem a megnyugvás, inkább az elrejtőzés jelentése felé mozdul el, Pest és Buda pedig, amely a történelmi időkben a cselekvés terét jelentette, a történelem utáni időkben puszta túlélési helyszínné degradálódik. A vers jóslat-ereje, illetve helyzetrajz-jellege még inkább felerősödik, ha tudjuk, hogy címzettje az a Márkus András, akit fiatal kora ellenére, az Álmomban macskát szült a nőm című kötete alapján, Szálinger az egyik legtehetségesebb induló költőnek tart (Kéretlen tanácsok két költőnek, Előretolt Helyőrség, 2005).
A kötet második ciklusa a Szőlőszínház, és az előző rész ironikus ódai hangnemével ellentétben az (ironikus) idill, olykor a leértékelt szakralitás dominál benne. Legmarkánsabb darabja az élet keletkezésének futószalagosítását megfogalmazó A nőstény piéta, a hús-vér nő, aki gyermekét megszülve magányában már másodlagos: „Úgy néz ki mint egy rossz piéta / sokszor átfestett főalakja. / Nevet nem ő kap meg se mossák // Csak félretolják mint ki végzett”. Nem festmény, ceruzarajz – határozott, erős vonásokkal.
A harmadik rész élén álló jogi kifejezés, a Nemo plus iuris („Senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amivel maga rendelkezik”) egy belső, tizenkét részes kisciklusból származik. A cikluscímként szereplő Album kifejezés a szerző jegyzete szerint eredeti tárgyi értelmében szerepel itt: az a tisztviselő, aki tanulóévei után hivatalba lép, fehér táblán ad számot múltjáról, és e táblán teszi közzé hivatali programját is. A ciklus a római jog terminusaira épülő vissza- és előretekintés, számadás és tervezet, a felnőtté válást, szellemi önállósodást megfogalmazó szövegsor. A kötet más verseihez képest viszonylag gyöngébb sorozatot azonban ismét erős versek veszik körül.