Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KI ÉNEKLI A SAJTÓT?

2010. dec. 23.
Ezen a kedves Revizor-olvasó nem fog meglepődni, én is inkább magam miatt írom le sokadszor: a sajtó megalázásának útszéli, cinikus kísérlete ellen magyar íróként és állampolgárként a leghatározottabban tiltakozom. PARTI NAGY LAJOS ÍRÁSA.

Miközben, idézem, „az ország megújítása gőzerővel zajlik”, Európa közepén, a harmadik évezred elején a fülkeforradalom élcsapata zsákba akarja zárni azt a jól-rosszul, de köhögő bolhaseregletet, melyet az egyszerűség kedvéért nevezzünk médiának. Nem sokat töprenkedik ezen, ráhúzza, oszt kalap. Zsák van, bolha van, hajaj, hogy van, mi a probléma?

Ez a sajtótörvény rég nem lesz, mikor még mindig emlegetni fogjuk.

Félek, de nem hagyom, hogy ez határozzon meg, a félelem, vagyis nem félek.

Félek a gőzerőtől, hogy nem lesz, aki megállítja, de nem félek, mert akkor nem lesz, aki megállítja. Ha félünk, nem lesz, márpedig egy ponton meg kell állnia a kormányzópárt elszabadult hajóágyújának.

Ezen a kedves Revizor-olvasó nem fog meglepődni, én is inkább magam miatt írom le sokadszor: a sajtó megalázásának útszéli, cinikus kísérlete ellen magyar íróként és állampolgárként a leghatározottabban tiltakozom.  

Tiltakozom tegnap és ma és holnap. Ezzel telik a december, noha a karácsonyi szeretet-macerának e habzást, a saját habzásomat háttérbe kéne szorítania, s mondanám, mondom is, hogy a gyerekeim ragyogó szeme karácsonyeste mindennél fontosabb, de azt is mondom, hogy ezekbe a szemekbe később is bele akarok tudni nézni.

Én ezt a szempontot nem tartom idejétmúltnak és ajánlom mindenki figyelmébe.

Nem akarok, nem tudok, nem is kell hősnek lenni, de egy közepes bátorságra, evidens és múlhatatlan civilkurázsira szükség lesz, mert a Fidesz-kurzus, izgága bírvágyának, túlhatalmának bűvöletében, be akarja fogni ellenfeleinek és kritikusainak száját.

Be akarja, de nem fogja. A bátorság tulajdonképpen arra kell, hogy e fenyegetettségnek ne legyünk foglyai. Hogy ki-ki azt tegye, amit eddig, úgy és annyira, óvatosabban vagy vakmerőbben vérmérséklete és helyzete szerint, de ne gyávuljon el, ne higgye el, hogy ez a galádság sikerülhet.

Hallom, ahogy ismétlem magam, újra és újrarágom a gittemet, és mégsem tudom nem rágni. Nem lehet nem. Ugyanis ezt a gittemet elég közösnek gondolom ahhoz, hogy, bár nem szeretem a többes számot, itt és most kénytelen legyek nyomatékkal használni. A pátoszt végképp nem szeretem, most bizonyos pátoszt mégse nélkülözhetek, márcsak azért sem, mert az ország imidzséről, Magyarország képéről, a képünkről van szó.

Amit illetően nekem, személy szerint, ég a pofám.

Fél Európa értetlenkedve, viszolyogva röhög Magyarországon, azon, hogy az uralkodó rezsim parlamenti többsége józanészre, szakértelemre, betarthatóságra fittyet hányva megszavazta a médiatörvényt,  benne az elektronikus és nyomtatott sajtó megregulázásáról szóló homályos, félelmetes egyszersmind nevetséges passzusokkal. 256 kormánypárti képviselő 2010. december 21-ére, keddre virradóra név szerint, nyilván felelőssége teljes tudatában nyomta meg az igen-gombot. Tudták, amit tudtak, tették, amit tettek, gondolom egyrészt a pártfegyelemre, másrészt a nemzeti egyetértésre és -értetésre függesztették honatyai tekintetüket.

22-én, szerdán este a Nyitott Műhelyben a Beszélő estjén, ami Petri György születésnapját ünneplendő a sajtószabadság köré szerveződött, azt mondtam, szégyelljék magukat, mármint a fenti képviselők, azok is, akik merő ostobaságból vagy félelemből, és azok is, akik meggyőződésből szavazták meg ezt az atavisztikus Damoklész-törvényt.

Most is ezt mondom.

Az egészben az a legtébolyítóbb, hogy a rezsim annak ellenére próbálkozik a regulázással, hogy tudván tudja, nem fog sikerülni. A szellemi élet szereplői nem fűzhetők rudakra, mint a kollégiumi csocsóban a bábok.  A vágyott rend elérhetetlen, a határok nem zárhatók le, minden laptopot, minden telefont nem lehet összeszedni, ezt a rezsim nem is igen ambicionálja. Szeretné tán, mert igény az lenne rá, de nem akarja, mert nem lehet.  Amit akar annyi, hogy tartsanak tőle. Féljék, ha már hatalmas! S ha már folyton félnie kell, hogy vége lehet e hatalmasságnak, akkor legalább féljenek tőle is.

Ne legyenek illúzióink, mindannyiunkról van szó, értelmiségiekről, művészekről és nem-művészekről, írástudókról, akik számára húsz év alatt evidenciává vált a véleménynyilvánítás szabadsága, úgyszólván belekényelmesedtünk, s most még végiggondolni is nehéz reálisan, hogy január elsejétől mindez nem értetődik magától, hanem egy Fidesz vezérelte hatóságtól. Nem lennék meglepve, ha máris készülődne egy másik hatóság a művészetekre, az egyetemekre, s hasonló zűrös tartományokra tekintettel.

Hogy semmi visszaszóle mio, coki a gondolásnak.

Álmomban egy reszelős hang, kicsit mintha Petrié, az angyalok háttérzaját túlsuttogva így fordult hozzám: „na tudod, ha ezt hozta nektek karácsonyra, akkor Jézus Krisztus biztos, hogy magyar volt.”

Magyar, mint én, te, ő, mi, ti, ők.

Lásd még: http://www.facebook.com/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek