Mikes Imre Elek és Mészáros Árpád

Urbán András rendezése a társulatával létrehozott korábbi előadásainak (Urbi et orbi, Brecht – The Hardcore Machine, Turbo Paradiso) nyomvonalán halad: a „felszínen” kvázi-civil kibeszélő-show, provokatív performansz-színház, tabukat döntögető politikai színház; „fizikai színházi” akciószerűség, tág asszociációs körben mozgó laza jelenetépítkezés, erős képi metaforák és akusztikai hatáskeltés; maximális színészi odaadás, lemeztelenedés, kiszolgáltatottság, koncentráció és jelenlét; kevés önreflexió, irónia és humor; a „mélyben” pedig viszonyítási pontként a gondolati magot hordozó irodalmi mű, melynek szövegei és vonatkozó jelenetei külön egységet alkotva tartják össze, akár egy háló, a jelentést. Az urbáni színház nyelv működésének lényege ezekben az előadásokban egyrészt a direktség, amely éppen az aktualitása és az érzékekre való hatása által könnyen érthető, illetve átélhető. Ugyanakkor az, hogy a választott irodalmi szöveg szabad felhasználású idézetek formájában montázsszerűen épül be az előadás szövetébe, sajátosan nyitottá s olykor nyugtalanítóan rejtélyessé teszi az értelmezést.

A The Beach Albert Camus Közöny című regénye alapján készült, de nem meséli el a történetet, hanem a cselekmény szempontjából többnyire irreleváns szövegrészekkel emlékeztet rá, s mire a néző tájékozottságától és ihletettségétől függően belemerül az intellektuális játékba és „képbe kerül”, az addig látszólag egészen másról szóló előadás már rég kontextusba helyezte a regény sokat elemzett egzisztencialista létfilozófiáját. S ha innen nézünk vissza, akkor látható, hogy minden motívum – improvizált szöveg, helyzet, kellék, jelmez – és jelenet a regény olvasatából született meg.

Erdély Andrea és Béres Márta

A kezdés parádés felütésében Béres Márta, Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek és Erdély Andrea állig gombolt zubbonyban ülnek a velünk szemben elhelyezett széksorban, figyelik a nézőteret, s egyre türelmetlenebbül várják a kezdést. Egyszerre robban ki belőlük válogatott és kevésbé válogatott szavakkal, felénk irányuló gesztusok kíséretében az idegenek, a rendőrök, a nyomorékok, a koldusok, az öregek, a szegények, a terhes nők és a gyerekek iránti gyűlölet. Az igazán egységessé ért színészcsapat egymásra rezonálva, jó ritmusban addig fokozza az indulatáradatot, míg meg nem fordul a viszony: személyes, civil hőbörgésük kezdetben szórakoztató, aztán a kívülállók nyugalmával hallgatjuk, majd elítéljük, aztán úgy érezzük, nem is a maguk védelmében magyarázkodnak, hanem valaki mást vádolnak mindezzel, végül rájövünk, hogy csak azzal szembesítenek bennünket, amit nap mint nap mi is gondolunk, de nem mondunk. Ekkor vesszük észre, hogy a nemek szerint különböző színű kezeslábasuk nem egyszerűen munkaruha, hanem olyan, mint a rabok vagy a rabtartók viselete. A jelenet nyilvános maszturbációba torkolik, ami ugyanúgy sérti az erkölcsi közmegegyezést, mint a társadalom alá- és fölérendeltjeivel valamint kiszolgáltatottjaival szembeni gyűlöletbeszéd.

Mészáros Árpád és Béres Márta

A következőkben azokat az öregeket látjuk, akiket eddig szidtunk: a színészek öregkori testképüket öltik magukra, s remegő végtagokkal, görnyedt testtartással, bólogatva és cuppogva csoszognak oda egyesével a hátsó asztalon felhalmozott fekete zsákokhoz, mint a marengói menhely öregjei Meursault anyjának koporsójához azon a bizonyos virrasztáson, amikor a férfi nem nézi meg a holttestet, nem sír, nem tudja, hány éves volt az anyja, tejeskávét iszik és rágyújt. Közben sötét lesz és elhangzik egy szövegrész, amelyben az egyik női hang vakító napfényről, a hőségben megolvadt kátrányról, a kék égről és a melegben lüktető halántékról beszél. Ezután a másik lány, Marie (Erdély Andrea) előrecipel egy zsákot, s miközben tépkedi, mintha a hasát fogná, elhadarja az emléket, amikor a fiúval először mentek ki a strandra. Eközben a többiek kiöntik a zsákok tartalmát, megépítik és eligazgatják a plázst, majd fürdőruhára vetkőznek, megmártóznak a felfújható gyerekmedence vizében, és belehemperegnek a homokba. Az előadás legérzékibb és egyik legemlékezetesebb jelenete ez, amely letisztult képi formában sűríti magába a különböző asszociációkat. A színészek meghatározott koreográfia szerint váltogatják kéjelgő pózaikat a beach reflektor-napfényében, akárha a legújabb, naturális trend fotózásán vennének részt; kidolgozott, fiatal és szép testük érzelmek nélküli tekinteteik tükrében anonimizálódik és a divat diktálta ideál árucikkeként tűnik fel; ugyanakkor a bőrükre tapadt homoszemek a múlandóság érzetét hordozzák.

Mikes Imre Elek és Mészáros Árpád. Fotó: Molnár Edvárd (A képek forrása: kosztolanyi.org)

A strand gazdagok magánkertjévé változik át, ahol tovább folyik a sznobok örökfiatal és örökjóléti eszmecseréje, amelyből kiválnak a szereplők, és egy-egy monológ erejéig belebújnak a Közöny-történet figuráinak bőrébe (Mikes Imre Elek a kutyáját elveszítő Salamanoéba, Mészáros Árpád az arab szeretőjét megleckéztető Raymondéba). Közben gumimatracok kerülnek elő, s míg a lányok a combuk közét kapargászva a megerőszakolásról beszélgetnek meghitten, a fiúk késeiket villogtatják. A gyilkosság-monológ sötétben hangzik el, Meursault szerepében az elkövető: lány.

A regény második részében a börtönbe zárt főhős kívülállóként szemlélve büntetőjogi tárgyalását ráeszmél a létezés abszurditására és a „világ gyengéd közönyére”, amely elrettentő példaként taszítja ki magából a közmegegyezés vitatható erkölcsösségének rendjébe nem illeszkedő másságot. A folyamatból Urbán rendezésében csak a vádiratot halljuk, olyan bűnöket olvasva ránk, amelyeket gondolatban naponta elkövetünk. A záróképben a szabadságától megfosztott, ám a halál kapujában az élet szépségét és egyszeriségét hirdető elítélt szavai Béres Márta megrendítő előadásában saját halálunk tényét visszhangozzák. S ha nem feledjük, hogy a halál valóban annyi, mint ahogyan a keze megadóan lehanyatlik a lassan halványodó, aranyló fényben, akkor semmi nem hiábavaló, és végtelen a szabadságunk.

A X. POSZT-on Béres Márta és Erdély Andrea megosztva elnyerte a legjobb 30 év alatti színésznő díját.

Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Bakk Ágnes: A beach-feeling 
vmr: Ha homok kerül a bikinibe 
Zsedényi Balázs: Nulla tartózkodás mellett