Az eredmény komplex, sokat akaró munka, benne egy korai alkotói korszak megannyi jellegzetes jegye.
Jelenetek az előadásból |
A sokféle művészeti ágat művelő alkotók egész hadseregét évszázadok során megihlető, közismert antik mítosz igazán hálás alapanyag, ha az ember töredezett, színes szilánkok tömegéből összeálló, sokféle képességet, kifejezésmódot alkalmazó mű megalkotására törekszik. (Ha tánc, akkor elsősorban álljon itt Serge Lifar neve támpontként.)
Aszalos Géza és Szilágyi Ágota |
Amint a műsorfüzetben is hangsúlyoztatik: a számos szerző (Aiszkhülosz, André Gide, Claude Aveline, George Byron, Goethe vagy a nagyszebeni születésű szász költő, Franz Hodjak) szövegeiből készült intarziában „a történet ’végigfut’, a mítosz el van mesélve”. Ugyanott olvashatunk még részleteket Fodor Ákos, a felvilágosodás-korabeli költő-drámaíró, Ungvárnémeti Tóth László, Franz Kafka és Kányádi Sándor műveiből. Az irodalomtörténeti-kultúrtörténeti merítés jókora, bőséges, bizonyító erejű úgymond. A közismert történet valóban lepereg szemünk előtt: olykor nehéz követni, hol járunk, ahogy azt is, hogy ki kicsoda, bár számos információ idővel megérkezik. A mozgás közbeni beszéd bonyolult színi tudománya tényleg bonyolult és tényleg tudomány, az erős zajkeltés közben elhangzó szavak érthetősége pedig mindig neuralgikus pont. A játék során gyakran túl sok dolog történik szimultán, máskor túl kevés. És általában is érezzük a sokat mutatni akarás nyakas ambícióját: hetven percben dráma és komédia, tánc és beszéd, dal és akrobatika nehezen fér el, s ha igen, akkor ahhoz roppant tudású, sokoldalú, intenzív kisugárzású művészek hadserege szükségeltetik.
Albert Alpár díszlete |
Albert Alpár
látványos, hatásos díszletének közepét (anyagában, nem színében) geometrikus mintázatú, bizonyos megvilágításban (a világítás tervezője: Fésűs Zsolt) szétjárt, finom homoknak látszó, hatalmas padlószőnyeg-darab uralja. A széleken (később sokoldalúan használt) háromszög alakú fémpálcákból hegesztett hasábok (aztán majd: azok a bizonyos sziklák) állnak mint odúk, búvóhelyek. A háttér hatalmas, ikonosztázra emlékeztető fala ugyancsak fémrudakból hegesztett konstrukció. Hálójába, ólomüvegablak-szerűen, fémes felületeket és sárgás, idővel kiolvadó táblákat foglaltak bele. Utóbbiak mibenlétére hosszú idő múlva jövünk rá, s általuk szokatlan, meglepő szcenikai ötletre csodálkozhatunk. A sárgás felületek viaszból vannak, s az előadás során lassan megroggyannak, kajlán kibillennek keretükből. A lemezeket a peremre rögzített hősugárzók hevítik, a meleg hatására csúsznak meg, s fordulnak ki (kettő kivételével, melyeket a játék vége felé betörnek) helyükről. A tűz, a hő szimbólumait látjuk? Avagy egy másik mitológiai hős, a Prométheuszhoz hasonlatosan a magas, az isteni meghódítására törő, s elbukó Ikarosz szárnyainak viasza olvadozik a keretben?Elöl: Páll Anikó Katalin és Tokai Andrea. Fotó: Nagy József (Forrás: PORT.hu – Bárka Színház) |
A cinikus Zeusz nő: a telt idomú, „kötél-copfos”, pompás orgánumú Tokai Andreáról nehéz levenni tekintetünket. Aszalos Géza hamleti, tépelődő Prométheusz: izgékony és fürge, ráffal hátrafogott hajával modern hőst mutat, mozgásszínészként pedig nem akármilyen kihívásokat teljesít. A többiek: Baczó Tünde, Faragó Zénó, Kiss Attila, Magyari Etelka, Szilágyi Ágota, Páll Anikó Katalin hol az előtérbe lépve, hol hátrébb húzódva övezik a főalakokat. Katona Gábor váltakozva „kapcsolgatja be” hőseit: van, aki csak hosszú idő múlva szólal meg először, vagy lép a cselekmény fősodrába.