Cím nélkül

A programot a fiatal Kiss Róbert Azonosság című, röpke kompozíciója nyitotta meg. A MU Terminál estjeit ettől az alkalomtól kezdődően ilyesféle rövid munkákkal szándékoznak majd kezdeni, tudtuk meg – a megszokott két, terjedelmesebb koreográfiát felvezetendő. A Kiss Róbert-féle feszes, lendületes szerelmi háromszög-képlet jó volt felütésnek: frissessége, dinamizmusa, fanyar záróképe segítségével e szkeccs viszonylag hamar feledtette a későesti, színházi kánikulát.

Újvári Milán bizonyos előzmények után alkotta meg a fiatal csapat számára anonim koreográfiáját erre az alkalomra. A Cím nélkül nem akármilyen kihívást állított a IV. évfolyam ez estén utoljára együtt látható, az évad végével szétrebbenő csapata számára. A táncmű, melynek előadói közt az alkotót is megtaláljuk (e fontos, partneri gesztus mellett nem akartam elmenni szó nélkül), embert próbáló, akrobatikus elemekben gazdag, roppant izgalmas munka, melyet jó volna viszontlátni a későbbiekben, az évfolyamnak a nagybetűs életbe történő kilépését követően is.

Cím nélkül

A fekete-fehér látomás dübörgő, nyugtalanító, felajzó zenéje (Merzbow) pompásan táncolható, ám érzékenyebb fülek számára nehezen befogadható. Aki azonban örömét leli e sistergő, vad iramú, sajátos szerkezetű és roppant sűrű hangzásban, azt elemi erővel szippantja be e roppant mozgalmas, felbolygatott tér. A fekete padlón fekete ragasztószalag, melynek szálaiból, a súrlófényben is kiolvasható a szó: WHITE. A hatalmas betűket a tánc menetében tárják aztán fel az előadók: száranként tépik fel a talajra felvitt, kettős ragasztószalagot, a fehér felületről a vékony, fekete fedőcsíkot. Tépik, szaggatják, a térbe emelik azt. A derékszögek sarkokban találkozó szárait kiforgatják, a két dimenziót háromba helyezik ravasz, csiklandóan szellemes gesztusokkal.

Danse Makabre-jelenetek

A kis neonfények nem csupán a játékteret, de az egész termet hűvös, szinte laboratóriumi fénybe borítják. Újvári táncosai e különös táj részeseiként, lakóiként, elemeiként mozognak előttünk. Rendhagyó, friss és eredeti formák és formációk, váratlan gesztusok, hosszan kitartott, meglepő pillanatok és virtuóz tempóban lezavart mozgássorok teszik munkáját elevenné, eredetivé. Formanyelvet kóstolgatunk itt, az eredetivel, a saját(os)sal ismerkedünk. Mert kompakt stílus ez, nem nagyon hasonlítgatható, mérhető igazán semmi hazaival.

A lassan feltáruló felirat, a fekete padlón szaladó, pengevékony szálakból, suhintásokból kirajzolódó, a feketéből fehéren előizzó angol szó körül pezsgő, szokatlan, markáns élet zajlik. Nincs történet, nincsenek könnyedén azonosítható helyzetek, csak a mozgás izgalma, egy roppantul erős atmoszféra, valami hosszan kitartott, egyszerre magával ragadó és nyugtalanító érzés, mozgás és hangzás izgalmas együttese.

Villonnal indít színlapján Gergye Krisztián Danse Makabre című kompozíciója. A haláltánc (a Danse Macabre) motívumának ősisége, roppant hagyománya számos elemében idéztetik meg e puritán, külsőségeiben igen letisztult, de kissé terjengősre sikerült munkában. Gergye megannyi ponton utal a jól ismert Haláltánc-ábrázolásokra, amikor szellemesen idézget és karikíroz katedrálisajtótól Matisse-ig.

Nyitóképében az öt táncos a háttér szűkített, izgalmas fényekkel meglőtt kivágatába vonul. Az egymástól egyenlő távolságra, szinte sormintaként megtorpanók (két, kaszás férfialak és három nő) mintha valami ódon órajáték – mondjuk, a prágai Orloj – kiterített, kihajtogatott körmenetét adnák. Gépiesen merev mozdulataik egyszerre baljósak és groteszkek. A Lisztre, Schnittkére és Saint-Saëns-ra komponált játék a középkori metszetek nyavalyatörős, „tánckóros” megszállottjait, a csontrázó rémpofákat, riasztó, rettegett korok űzött, nyeklő-nyakló tagokkal magukat halálba táncolt szerencsétlenjeit idézi.

A komótosan forgatott kaszák a pusztítás és teremtés allegóriái: pengéjük-markolatuk fallikus szimbólum vagy szarv, száruk tengely, az időt, sorsot forgató-tartó szarufa. Lassúval és gyorssal, meditatív és ördögi tempójú szilánkok váltakoztatásával tartja mozgásban, kényes egyensúlyban masinériáját a koreográfus. Az igen izgalmasan induló játék azonban idővel veszít erejéből: anyaga, minősége magasan tartatik, de igyekvő előadói megfelelő rutin, játékosi képesség-kisugárzás híján (átvitt értelemben persze) rogyadozni látszanak a súlya alatt. A lányok arcba csomózott haját (klasszikus, izgalmas Gergye-motívum) elnézve az emberben felötlik, hogyan nézne ki e kétségkívül igen táncost próbáló munka az alkotó kipróbált embereinek előadásában. Remélem, lesz mód rá, hogy láthassuk.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A MU Terminál IV. évfolyama, e rokonszenves csapat szerencsés, komoly kihívásokkal teli évad végére ért. Akarásukat, elkötelezettségüket, növekvő tudásukat jelentős helyzetekben mutathatták meg. C estjük méltó lezárása volt együttlétüknek. Rókás Lászlót, az est konferansziéját pedig érdemes volna felkérni állandó közreműködőnek a következő estekre. Nem csupán azért, mert tudjuk, ki ő, miféle kivételes múlt áll a háta mögött, és mit jelent az, ha odaáll valami mellé, hanem azért is, mert remekül tette a dolgát.

Vö. Tóth Ágnes Veronika: Fekete-fehér 
Maul Ágnes: A zaj meg a kasza