Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DEKADENS REVÜ

Duda Éva: CARNEval / Közép-Európa Táncszínház, Merlin Színház
2009. máj. 28.
Részleteiben többnyire látványos, egészében viszont fárasztóan modoros és tét nélküli Duda Éva új darabja, a CARNEval, pedig igazán sok munka van benne. Nagy kár. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Tuza Tamás és
Tuza Tamás és Gulyás Anna

A Közép-Európa Táncszínház az utóbbi években számos fiatal vendégkoreográfusnak adott lehetőséget: Gergye Krisztiánnak, Hámor Józsefnek, Duda Évának, Virág Melindának, Réti Annának. Ezzel roppant izgalmas és sokszínű korszak kezdődött az együttes életében, mely minden kockázatával, művészi egyenetlenségével együtt igazán termékeny időszaknak, a harminc körüli alkotók számára pedig nagyszerű lehetőségnek tűnik. Bár van némi hullámzás a bemutatók színvonalában, a kicserélődött és megfiatalodott társulat nagyszerűen összerázódott az izgalmas periódusban, és többféle stílusban is kipróbálhatta magát. A húszéves KET most Duda Éva CARNEvaljával ünnepli születésnapját.

 

Duda Éva előző darabja, az Aréna számomra 2007 egyik legerősebb előadása volt (a belőle készült táncfilm szintén nagyon jól sikerült), 2008-ban a Szegedi Kortárs Balett számára készített Zöld Szalon viszont kifejezetten kommerszre kerekedett. A CARNEval valahol a kettő között billeg: az Arénában tapasztalt valódi érzelmi feszültség és áradó, elementáris érzékiség hiányzik belőle, inkább egyfajta látványos, ingadozó színvonalú, dekadens revüt, vagy még inkább egy közhelyes, erotikus dark fantasy-t idéz, miközben az tagadhatatlan, hogy a duettek és triók többsége elegánsan és profin megformált. Ettől azonban még a CARNEval egyszerűen nem áll össze, nem koherens egész, még a legjobb esetben is csupán egymást követő, változó színvonalú jelenetek sora. Különösebb tétje nincs, leginkább egy rafinált divatbemutatóra vagy videoklipre emlékeztet.

 

Palcsó Nóra és Asztalos Dóra
Palcsó Nóra és Asztalos Dóra

A színpad csupasz, egy mozgatható fémállvány az egyetlen komolyabb díszletelem, ami az előadásban szerepel (díszlet: Duda Éva), igaz, ez viszonylag változatosan felhasználható emelvényként, ketrecként egyaránt. Béres Móni jelmezei jellegzetesek, sok a kifejezetten teátrális, (rém)mesei kellék: hosszú karmokban végződő, fekete kesztyű, fekete tollakból vagy szőrméből készült, gótikus nyakbavalók, fétisruházatból csent utalások, mint a fém tűsarkú vagy az ezüstös miniruha. A további modoros, atmoszférateremtő eszközök – játékpisztolyok, kék paróka, hosszú szipkák, erős smink a fiúkon – azt a képzetet keltik, mintha csak egy mai vámpíros képregény teljes stábja tévedt volna be egy századfordulós párizsi mulatóba.

 

Major László, Hargitai Mariann és Katonka László
Major László, Hargitai Mariann és Katonka Zoltán

Érdekes, hogy mindenkinek az a gyenge pontja, amiben egyben a legerősebb is: amihez biztos kézzel nyúl az ember, az egy idő után könnyen rutinná válhat. Az már kiderült, hogy Duda Éva milyen finoman érzéki munkákat tud készíteni, de ez a tudás olykor átcsap erotikus jelenetek bejáratott sorozatgyártásává. Egészen addig, míg a szereplők egymásra figyelnek egy-egy szenvedélyes jelenetben, feszült és érzelmileg telített a helyzet, de abban a pillanatban, ahogy elkezdenek kikacsintani a nézők felé, kiürül az egész, és valamiféle mutatvánnyá redukálódik.

 

Hargitai Mariann
Hargitai Mariann

Minden hatásvadász dark-romantikája ellenére emlékezetes Katonka Zoltán, Hargitai Mariann és Major László többször is visszatérő hármasa. Hargitai Mariann emelvényre helyezett, kitartott pózokból álló, érzéki, méltóságteljes szólója egy furcsa gesztussal zárul, a lány kezét egyszerűen bekapja a két férfi, akik később, egy pillanatnyi sötétség után pisztollyal a szájukban eszmélnek. Ugyanez a hármas később is visszatér, a férfiak ragadozóként, puhán, négykézláb lopakodva kerülgetik a hosszú, fekete kesztyűben vampként maníroskodó lányt. Itt sem maradhat ki a leszbikus szál – Palcsó Nórával és Asztalos Dórával –, de ahogy az már a Zöld Szalonban is feltűnt, ezzel gondok vannak: a kép nagyjából annyira hiteles, mint egy férfimagazinnak készült sorozat, hiába sikerült fülledt zenét választani alá. Az erotikus jelenetek mellett némi modoros erőszakosság is feltűnik, három férfitáncos, Kiss Róbert, Katonka Zoltán és Major László például pisztollyal inzultálják egymást – kár, hogy túl hosszan.   

 

Palcsó Nóra és Katonka Zoltán
Palcsó Nóra és Katonka Zoltán

A részeket közjátékok választják el, ám Tuza Tamás és Gulyás Anna jóval gyermetegebb, egyszerűbb feladatokat kapnak, mint amit megérdemelnének. Táncosként egyértelműen nincsenek kihasználva, azonban dramaturgiai szerep jut nekik: ők nyitják az előadást. Hosszú szipkára gyújtanak, csíkos trikóban, erős sminkben pózolnak, mint egy századeleji vándormutatványos pár, az előadás közben pedig a koreográfus ironikusnak szánt kis jeleneteket bíz rájuk, hogy hangulatilag ellenpontozzák a többiek sötétebbre árnyalt jelenlétét. A rövid szkeccsek azonban nem túl rafináltak, mindegyik egy-egy apró eszköz köré épül: egy alkalommal egy jojó felrántásának ívét utánozza Tuza Tamás, akit táncosnője ugyanúgy rángat kénye-kedve szerint, mint a kezében lévő, pörgő játékot, máskor rúzzsal kenik be egymás testét, a legkevésbé szerencsés jelenetben pedig egy közös rágót rágcsálnak együtt. Talán azért is lötyög rajtuk ez a szerepkör, mert egyikük sem igazán komikus alkat, így aztán túlgrimaszolják a jeleneteket. Ők feltehetően valamiféle naivitást, tisztaságot képviselnek a darabban – az előadás vége felé mintha egyenesen felnyitnák a többi szereplő szemét –, de ez végül édeskés giccsbe torkollik: a többiek által vállra vett két alak egymáshoz „röptetése” inkább kínos, mint megható pillanat.    

Major László, Katonka Zoltán és Kiss Róbert. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Major László, Katonka Zoltán és Kiss Róbert. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Keményen dolgoznak a táncosok, nincs blöff vagy lazsálás, mindenki koncentráltan vesz rész a munkában, és vannak technikailag nagyon szépen kidolgozott részletek: mint tanulóterep, sok fontos tapasztalatot adhatott a munka mindkét részről. Mégis, kevés a megőrzendő kép, egyszerűen nem érdemes erre a közhelyes esztétikára felhúzni egy teljes darabot, mert az eredmény csak mesterkélt és klisészerű lehet: az eredetiség, a személyesség, a humor, a valódi szenvedélyek hiányoznak a palettáról.

Vö. Mestyán Ádám: Lady Karnevál 
Török Ákos: Ketten nyolcért

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek