Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MUCHA ÜRÜGYÉN

PR-Evolution Dance Company: Merengők / Nemzeti Táncszínház
2009. márc. 16.
Édeskés, modoros, giccshatáron egyensúlyozó előadás a Merengők. De végül is mitől „muchás” a bemutató? A háttérben és a padlón zajló, elmosódó vetítéstől? Az artisztikus öltözésektől-vetkőzésektől? TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

A PR-Evolution Dance Company premierjének beharangozója azt a kissé nonszensz képzetet próbálja kelteni, mintha a világhírű Alfons Mucha személyében egy szinte ismeretlen művészről lenne szó, akit legalábbis újra fel kell fedezni: „Színházi díszletfestő, kastélydekorátor, ékszerek, bútorok készítője, reklámplakátok mágusa, ám mindenekelőtt a cseh – vagy inkább európai – szecesszió nagymestere: ki ő? Ne jöjjön zavarba kedves olvasóm, nem kell tudnia, hiszen a közép-európai művészek sorsközössége éppen abban áll, hogy ismertségük alig terjed túl nemzeti hovatartozásuk határain, csak szűk szakmai körökben otthonosak. Tennünk kell érte, hogy ne legyen így.” Mucha a buzgó segítségre nem szorul rá, hiszen elég a legfrissebb aktualitást említenem: a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében éppen a napokban nyílik kiállítás műveiből. És ettől függetlenül is sikerrel indulhatna azon festők között, akiknek műveit haláluk után a legtöbbször sokszorosították csomagolópapíron, söralátéten, ruhanyomatként, naptáron, bögrén és még ezer helyen… (Ennek a jelenségnek a következménye az is, hogy a gyönyörű, szimbolista nőalakok hosszan kígyózó sorozata elfedi a Mucha-életmű másik, rendkívül fontos részét, a Szláv eposz vallásos képciklust.)  

merengok lanyokVonzások és választások, csábítás és szexuális frusztráció: megannyi párkeresési játszma mentén szerveződik a Merengők, a nézőkre erotikus töltetű duettek sorozatát zúdítva, melyek a finom közeledéstől az erőszakos, exhibicionista tolakodásig terjednek. Kezdetben a félmeztelen, háttal álló táncosnőket férfi partnereik öltöztetik fel, vágyódó mozdulatokkal körülölelve a nőket. A táncosnők bokáig érő ruhái világos alapon kavargó-csillogó mintákkal díszített anyagból készültek, de mindegyik szabása kissé eltér a másikétól, a hangsúly minden esetben a fűzőszerűen vastag övön van, mely a férfiak viseletében is visszaköszön. A férfi táncosok mellkasa meztelen, alul szoknyaszerű lebernyeget viselnek, ugyenebből az anyagból, de anélkül, hogy mindez femininnek hatna.

Díszlet nincs, a nosztalgikus hangulatot a vetítésnek kéne megteremtenie. Nyilván a koncepció része, mégsem túl szerencsés a választás: a színpad hátterében vetített Mucha-ízelítő – a pazar és gyönyörű nőkről készült festmények és a festő modelljeiről készített pár fotó – egy hosszan leomló, redőzött függönyre van vetítve, így legtöbbjük csupán emlékezetből rekonstruálható, mert nem látszik eléggé. A táncosok olykor reflektálnak a vetítésekre (egy-egy mozdulat vagy póz visszatér), máskor nem, de igazi kapcsolat nem születik a cseh szecesszió mestere és a táncosok között. Az a szándék azért észlelhető, hogy valami érzéki, buja, nosztalgikusan fülledt atmoszféra jöjjön létre, ám ez többnyire kimerül a testek megmutatásában, a folytonos öltözésekben, vetkőzésekben, ruhacserékben.

A néző tisztán voyeur-szerepben van tartva, de ez végeredményben érthető, hiszen Mucha a nőket szintén a vágy tárgyaként jelenítette meg. (Mucha különben rafinált illúziógyáros volt, érdemes összehasonlítani a kifejezetten nyers és hétköznapi modelljeiről készült fényképeit azokkal a fejedelmi, lenyűgöző női ikonokkal, amikké átformálta őket: Mucha valóban ismerte és szerette az igazi, hús-vér nőket, ezért is tudta őket átgyúrni olyan nem létező, tünékeny istennőkké, amilyenek sosem voltak.) Kortárs táncszínpadon persze ez a leszűkített, de sok száz évig egyeduralkodó női szerepkör – ti. a vágy tárgya – általában szűk szokott lenni a táncosnőknek, hiszen rémesen unalmas érzékien libegni egy teljes előadáson át. Ez a nőkép már a modern tánc nagyasszonyainak megjelenése óta rendkívül avíttnak számít, s persze lehet használni, de kizárólag nagyon tudatosan, önreflexív módon. Ez a fajta tudatosság azonban nem érzékelhető a Merengőkben.

A fegyelmezett, technikás és hűvös Jónás Zsuzsa az, aki a legtöbbet ki tudja hozni a szerepkörből anélkül, hogy giccsessé válna. Kettősei Hámor Józseffel nagyon jól működnek: érzékeny, feszült, erotikus szinte minden találkozásuk. Gulyás Annának van egy fontos jelenete, melyben kiderül, hogy finom arcjátékával ő az, aki leginkább képes összetett érzelmeket megmutatni. Nemes Zsófia hiába rutinos, kiváló táncosnő, ugyanezzel nem dicsekedhet, és Várnagy Kristóffal táncolt duettjei is esetlenek kissé, aki egyébként annak ellenére, hogy talán a legjobb táncos a szereplők közül, ez alkalommal túlságosan affektált, modoros. Piros Xénia a három férfi, négy nő felállás miatt rendre háttérbe szorul. Feledi János nyilván roppant ösztönösnek és szenvedélyesnek szánt, hisztérikus gatyaletépését fedje a feledés jótékony homálya.

Jónás Zsuzsa és Hámor József. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Jónás Zsuzsa és Hámor József. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A koreográfiát a színlapon rendezőként is szereplő Nemes Zsófia alapötlete alapján a PR-Evolution Dance Company táncosai hozták létre. A társulat alapproblémája, hogy mióta az alapító Kun Attila elszerződött, a társulat markáns koreográfus nélkül maradt, így mindaz a csípős frissesség, maximalizmus, radikalizmus, mely előadásaikat jellemezte, elszivárgott. Maradt tehát a név, kissé csalóka képzeteket keltve a nézőben. Ettől persze még a társulat újra bizonyíthatna, hiszen a folyton átalakuló, személycseréktől nyüzsgő csapat jelenlegi táncosai is kifejezetten jók. Megoldást jelenthetne a meghívott koreográfusok foglalkoztatása, vagy ha a társulaton belül maximális bizalmat szavaznának egy-egy alkotónak. Mert úgy tűnik, hogy a már többször megjátszott „közös koreografálás” nem igazán működik.

Vö. Szoboszlai Annamária: Nincs merengés

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek