NÖVENDÉKKONCERT

Térey János: Asztalizene / Ódry Padlás

Térey János szalonvégjátéka szemkápráztató gyorsasággal vált tananyaggá. A Színművészeti Egyetem hallgatói most Bálint András rendezésében vizsgáznak a kortárs darabból, valamint az eszcájgzörejek előállítása terén szerzett jártasságukból. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Az Asztalizene vitán felül az utolsó évek legsikerültebb, sokat és okkal méltatott hazai színpadi alkotása: a III. köztársaság vészterhes napjainak veszett hangulatát megidéző ereje, a boldogtalan győzteseink számára adományozott stíl és modor, a mű zenei szerkesztettsége, okossága és lírája egyaránt Térey János darabjának imponáló erénykatalógusát gyarapítja. Ám e ritka adományok egyszersmind kutya nehéz feladattá teszik a Királyhágó (azelőtt Joliot-Curie) téri White Box étterem asztalaihoz telepedő elit 7+2 szereplős játszmájának érvényes előadását.

Klem Viktor és Bata Éva

Ilyesformán különösen ambiciózus vállalkozásnak, vagy ha tetszik, ideális próbakőnek ítélhetjük az Ódry Padláson elővezetett növendék előadást, mely most Marton László és Hegedűs D. Géza osztályának diákjait készteti majd két órás bizonyításra. A mű ugyanis nemcsak a színpadi jelentékenységnek, vagy a színészi eszközök birtoklásának felmérését teszi lehetővé a tanár és a figyelmesen szemlélődő laikus számára, de a reménybeli művészek összjátékra való hajlandóságát, a muzikalitást is megkövetelő fegyelmét, társalgási és társasági csiszoltságát, műveltségét is.

Ha így tekintünk az Asztalizene Bálint András rendezte előadására, akkor alighanem a tévedés komoly kockázata nélkül állapíthatjuk meg, hogy az emlegetett kívánalmaknak jelen állás szerint összességében a főszerep, azaz Győző, az öntömjénező étteremtulajdonos megformálója, Klem Viktor felel meg a leginkább. Habár játékán itt-ott átüt Csányi Sándor mintája, azért a figura tenyérbe mászó, s olykor mégis vonzó arroganciája, kiskakasos elégültsége egyéni jegyeket mutat, s némi ingadozást nem számítva a fiatalember csevegő svádával és ütemérzékkel is bírja szerepét. (Legfeljebb tán a darab stilizált műveltségi kitérőiben és kiszólásaiban hat olykor kevésbé hitelesnek. Ám ez nem egyedi probléma, s mi tagadás, az Asztalizene etalonértékű előadásán is többeknél észlelhető volt hasonló fogyatkozás.)

Jelenet az előadásból

A másik kiugróan jól sikerült alakítás Józan Lászlóé, aki háromdimenziós, higanymozgású karikatúraként is valódi figurát teremt. Krisztián, a durcás belsőépítész ismerős, tipikusságában is húsvér alakká válik: ő a fiú a szomszédból, már ha a szomszédban épp egy melegbár üzemel. Bata Éva mint másod-harmadvonalbeli szopránénekesnő és végzet asszonya, illetve Petrik Andrea mint boldogtalanságig céltudatos ügyvédnő egyaránt ígéretes teljesítményt nyújt: mindkettejük kellőképpen karcos, s mindketten igazi emancipált versenyzőnek tűnnek a hegyvidéki éjszakában. Kovács Ádámnak viszont inkább csak a Kálvin téri konfirmálást hiszi el a néző, s nem a baleseti sebészt, s talán az ő esetében a leginkább szembeötlő a figurát életkorban/élettapasztalatban alulfogalmazó szerepformálás. Értelemszerűen Majorfalvi Bálint is jóval fiatalabb szerepénél, ám Henrik, a Tündérkertből áttelepült operakritikus alakját ezzel együtt is ügyesen teríti magára: slemilsége és borban pácolt magánya jól illik a nagy magyar záróra bús hangulatához.

Rusznák András és Petrik Andrea. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Rusznák András pincérszerepében különösképp a borismertetések fontoskodó, olykor sunyin szemtelen recitálásával kelti fel érdeklődésünket. Egyszersmind rá, valamint a színészként ezen a délutánon jó szívvel – Trokán Nóra teljesítményéhez hasonlóan - nem értékelhető Tar Renátára (Zsuzsi, pincérnő) hárult a feladat, hogy a mikrofonnal kihangosított pultból evészörejekkel kísérjék a budai elit pusztán jelzett dőzsölését. A koccintások, metélések és töltögetések imígyen előállított hangzó illusztrációja az első néhány percben kellemesen elszórakoztatott mindünket, ám az idő múlásával jobbadán már csak a színpadi ritmusérzék bizonyításának jól megoldott vizsgafeladatát értékeltük benne. Amint érvényesen abszolvált feladatnak fogadtuk el az előadás egészét is: az Asztalizene jól megélt az Ódry Padlás cseppet sem elegáns, a budai grandezzát füllenteni sem képes közegében.